Ami nem ér ki a lap széléig, ugye az vers?

Én is az a fajta ember vagyok,

aki ha túléli az apokalipszist,

- és miért is ne élné túl? -

majd nevetve táncol

a füstölgő romok felett.

Ez majdnem zen.

Nem létezem.

Őrzöm egy arcát.

Fekszem az ágyon,
Hanyatt, félmeztelen.

Fölém hajol,
Végig simít,
És csak néz.

Mintha gyönyörködne,
Valami szép műtárgyban,
Szoborban, vagy festményben.

Bennem.

A tekintete
Az agyam legmélyébe ég.

Ha leírni tudnám,
Amit tükröz,
Na akkor aztán tényleg jó esélyem lenne
Egyszer az irodalmi Nobelre.

Szeretlek,

Hiányzol,

Bárcsak.

Mint a gyertya lángja,

Meg a tűz lobogása,

Ha kettéosztod,

Egyik sem lesz kevesebb.

Sőt.

Most kicsit kettéosztva,

Félig valami ismeretlen,

Sosem volt térben létezem,

Melegségre vágyva.

Com’on,
Com’on,
Com’on,
Ez zakatol a fejemben,
És hogy vajon

Lesz-e ebből
Common?

Félelem és vágy.

Vonzás, taszítás.

A mágnes két pólusa

Egy személyben.

Bennem.

A jin meg a jang.

And I'm not so young.

Sokan vannak,

akik voltak

valakik,

egyre többen.

Néha félek,

egyre fogynak,

akik majd lesznek.

Akárkik.

Úgy érzem magam, mint
akitől elloptak valamit.
A nyaram,
a hozamom

sem reál,
csak sparba járok már.

Most a szívem üres raklap,

Ha nem vigyázol, megharaplak.

Altató kéne

Vagy önfegyelem

Minden, amire szükségem van ahhoz,
hogy boldog legyek, a birtokomban van.
Van elég levegő, van elég napfény.
Van tápanyag, fizikai és szellemi egyaránt.
Vannak emberek, akik szeretnek,
akiknek fontos vagyok, értékelnek,
és ezt még kimondani is képesek.
Vannak terveim, vannak céljaim,
Vannak álmaim, vannak lehetőségeim.
Nem fáj semmi, nem fenyeget semmi.
Csak azt nem tudom, hogy akkor mégis
Mi a franctól van most rosszkedvem?

Kedves sors, univerzum, akárki!

Kész vagyok jó híreket fogadni.

Kergemarhakór idején hamburgerre vágytam.
A Japán atomszivárgás sushit kíván.

Mexikói kajához mit hoz vajon majd az apokalipszis motoros futára?

Mosolygok.

Erőből.

Dühből.

Dacból.

Csak azért is.

Hisz ha mosolyt csalna arcomra a boldogság,

Tán boldogságot csalhat agyamba a mosoly.

-----

Az meg tán mindent elárul rólam,

Hogy önkéntelenül is agyból akarnék dolgokat.

Nem szívből.

Pláne nem lélekből.

Negyed hat, félhomály.

Reggel? Este?

Mindegy.

GoTo sleep.

Unsupported process.

Lelkemben dal szól,
hamis ének,
hallgatni fáj,
magunktól félek.

A folyó túloldalán nincsen város,
Oda születni kell.
A Petőfi híd reggel nyolc előtt
Végtelen.

Az út túloldalán nincsenek házak,
Csak szürke köd, sziluettek látszanak,
Gép előtt ülő zombi fejek biztos
Valami hülye facebookos játékot játszanak.

Bennem mindig is volt valami profetikus...

És csak néha mondom neki, hogy kuss.

A kalóriabevitelem
alkoholra építem
így estefele, főleg.

Napközben multivitamin,
és gyümölcs, meg zöldségek,
mondva, de fogyasztva főleg,

Mert ugyebár
a vörösbor antioxidáns,
és egészsség

mindenek felett.